Bárány Róbert (Bécs, 1876- Uppsala 1936)

1914-ben kapott orvostudományi Nobel-díjat a füllel és az egyensúlyérzékeléssel kapcsolatos munkásságáért („vesztibuláris apparátus (egyensúlyszerv) fiziológiájával és kórtanával kapcsolatos munkáiért").

1900-ban szerzett szülővárosában orvosi diplomát, majd különböző német klinikákon folytatott belgyógyászati és pszichiátriai tanulmányokat. 1905-től a bécsi egyetem fülészeti klinikáján dolgozott. Már elismert tudós volt, amikor 1914-ben kitört az első világháború. Bárány önként jelentkezett katonai szolgálatra. Przemysl várában szolgált, melynek eleste után hadifogoly lett. A hadifogságban érte a hír, hogy neki ítélték az 1914. évi orvostudományi Nobel-díjat. Fogságából svéd közvetítéssel szabadult, elfogadva az uppsalai egyetem meghívását és itt tanított 1936-ban bekövetkezett haláláig.

Egy egyszerű klinikai tapasztalat terelte figyelmét a belső fülben rejtőző egyensúlyszervre. Betegeinél sokszor végzett fülöblítést, melynek során a páciensek gyakran elszédültek. Kiderült, hogy szédülésük az öblítő folyadék hőmérsékletével függött össze. Ennek magyarázata az, hogy a belső fül ívjárataiban keringő nyirokfolyadék hőmérséklet-változás hatására áramlani kezd. Ő ismerte fel azt is, hogy a belső fül zavarai kóros körülmények között olyan kísérő tünetekkel járnak, mint a szemgolyók valamely irányú oda-vissza csapó mozgása (nystagmus). Az egyensúlyi érzékeléssel és a hallószervvel kapcsolatos kutatásai a fülészet és ideggyógyászat határterületein mozogtak. Ezekért a kutatásokért kapott 1914-es orvosi Nobel-díjat.